Mutasd meg dicsőséged! (Kiv 33,18)

Egy reggel az imaszobában szíven ütött a gondolat: többet akarok látni Istenből, többet akarok látni a Mennyországból, Isten valóságából, hogy mi történik a Mennyben éppen most, szüntelen… Szükségem van arra, hogy Isten olajat öntsön a tűzre a szívemben!

Kiáltás tört fel bennem: "A tűz magától nem tud lángolni bennem, Jézus, szükségem van arra, hogy lássalak, ahhoz hogy szenvedélyesen szeresselek.  Ha nem mutatod meg magad, nem leszek szerelmes beléd, kérlek, hadd lássalak!" Isten egy nagy szomjúságot ébresztett bennem: "Szükségem van rád Jézus, ahhoz hogy szeresselek! Hadd lássalak!" Sok ideig tudtam ezt nagyon mélyről kiáltani, egész lényemmel… "Motiválj engem Istenem! Ha látlak, az lobbant lángra!"

Az utóbbi időben azt éreztem, hogy nincsenek szavaim a dicsőítésre. Amiket kimondok, azokat pedig nem is tudom igazán felfogni, elképzelni… „Dicsőséges vagy, Uram!” De mi az, hogy dicsőséges? Milyen az, milyen a dicsőség? Annyit mondogatjuk, de egyáltalán nem tudom, mire gondoljak, amikor ezt mondom. Hogy néz ez ki…? Nem tud rá megmozdulni a szívem. „Te ragyogsz!” (Jel 4,3; 1,16c) De mit jelent ez, milyen a ragyogás, mennyire szép az? Hogy kell elképzelni? "Kérlek, mutasd meg magad Jézus, hogy tudjalak imádni téged!"

És akkor ő megmutatta, hogy milyen az ő dicsősége!

Egy icipici villanást láthattam belőle. Egy képet láttam arról, hogy milyen a levegő a Mennyben, hogy milyen az ő dicsősége. :D

Szerdánként 11-től a Jelenések könyvének 4. fejezetét énekeljük, azt a jelenetet, ahogy Isten a trónon ül a Mennyben. Szeretem, ahogy az IH-ban imádkozunk, hogy szeretnénk mélyre menni az igében, akár hetekig, hónapokig énekeljük ugyanazt a 3-4 igeverset, hogy kicsit jobban megértsük, közelebb kerüljünk hozzá, eljusson a szívünkig, belénk ivódjon, és visszaénekeljük Istennek, dicsérjük őt ezzel. Sokszor olvastam, imádkoztam már ezzel a szakasszal, de valahogy fekete-fehér volt a kép bennem, arról, ahogy Isten ül a trónon, a dicsősége betölti a Mennyet és körbeveszi őt az imádat.

Most pedig kértem, és Ő megengedte, hogy kicsit betekintsek abba a valóságba, ami Isten léte, tündöklése, uralkodása a Mennyben. Ez a villanás hatalmas mennyiségű olaj volt a tűzre. Mert az Ő dicsősége lenyűgözően szép, valóban ragyog, világos fénnyel tündököl, szikrázik, annyira fényes és átlátszó, hogy már mindenféle színben pompázik, arannyal és ezüsttel csillogva. Mintha tömör lenne a levegő, tömény fényesség, tömény csillogás, mint valami csillámpor felhő, ezüst, arany, fehér és színes csillogás, de gyönyörűen egybeolvadva, tömény vibráló, élő ragyogásba. Szikráznak a színek és fények egyszerre tömény, mint egy felhő és nagyon átlátszó… Teljesen magával ragadott, sokáig csak leborulva imádtam Istent az Ő fenségéért és szépségéért, és mert ő elképesztő, lenyűgöző, bámulatos!

Aztán sokáig csak örvendeztem, és ámuldoztam azon, hogy milyen fantasztikus Isten, hogy Ő akarja megmutatni magát, szó szerint, érzékelhetően be akar vinni az Ő valóságába, hogy ha kérjük, akkor megmutatja magát, és hogy mennyivel gyönyörűbb, és fantasztikusabb, valóságosabb, mint ahogy én képzeltem! És csak egy ici-pici szikrát láttam a Mennyből, csak hogy hogyan vibrál ott a levegő, nem Istent magát – csak azt, ami körülveszi… ha ez ilyen lehengerlő, milyen Ő maga? Lettek szavaim arra, hogy mi az, hogy dicsőség, hogy mi az, ami betölti a Mennyet. :D Ebből az ámulatból, lenyűgözöttségből, megismerésből könnyű volt Őt imádni, neki énekelni, valóságosabban látni a tróntermét és ahogy az Ő dicsősége betölti az eget és a földet itt Kecskeméten is! Lakj közöttünk Urunk, amint a Mennyben, úgy a földön is!