Isten kiválasztja Izraelt

Isten kiválasztja Izraelt


A kiválasztás pedagógiája

Isten szeret kiválasztani néhány, sokszor kis és jelentéktelennek látszó embert, hogy megvalósítsa tervét és áldást, győzelmet, vagy épp szabadulást hozzon. Így választotta ki Mózest, akit kimentett a Nílusból, hogy kivezesse az egész népet Egyiptomból; Dávidot, aki a legkissebb volt testvérei közül, akit a juhok mellől hívott el, hogy egész Izrael királya legyen; Gedeont, és 300 emberét, hogy harcoljon és győzzön a túlerőben lévő midianiták ellen; vagy épp ahogy Jézus kiválasztotta tanítványait, egyszerű embereket, hogy tanuljanak tőle és később tanúskodjanak Róla és elvigyék országának örömhírét messzi földre. 

Ez Isten pedagógiájának része, hogy szuverén módon, végtelen bölcsességgel emberi szemmel kicsiny embereket választ ki, hogy társai legyenek abban amit tesz. Így nyilvánvalóvá válik az Ő dicsősége, az Ő ereje, az Ő kegyelme, ezzel mindenki az alázat helyére kerül. Így látszik igazán, hogy küldetésük csak azért valósulhat meg, mert velük van Isten (Zak 4,6).

A kibontakozó elhívás 

Így tett Isten akkor is, amikor úgy döntött, hogy az összes nép közül a saját népévé választja ki Izraelt és rajtuk keresztül áldja meg a föld összes népét. Mielőtt még Izrael létezett volna, Isten szólt Ábrahámhoz, majd fiához, Izsákhoz és annak  fiához, Jákobhoz. Kiválasztotta őket. Örök szövetséget kötött velük, ígéreteket adott nekik. 

Ábrahámnak megígérte, hogy nagy népet formál belőle (Ter 15,5-6) és áldássá lesznek az egész föld számára (Ter 18,18). Isten fokozatosan, nemzedékről nemzedékre bontakoztatja ki elhívásukat, nem mutat meg mindent egyszerre. Lépésről lépésre nyilatkoztatja ki akaratát és tervét. 

Jákob, amikor hosszú idő után testvérével, Ézsauval készült újra találkozni, egyedül volt a Jabbok-gázlónál (Ter 32,22-31). Itt Istennel találkozott, és egy új nevet és ezzel új identitást kapott: Izrael. Leszármazottait az ő neve után nevezik Izraelnek. 

Fia, József álmokat látott, a testvérei pedig irígységből eladják rabszolgának Egyiptomba. Itt előbb börtönbe jutott, de később Egyiptom második legfontosabb emberévé vált. Az Ő hívására ment Jákob családjával Egyiptomba. Évek múltával új fáraó került a trónra, aki nem szerette Izraelt, és kényszermunkára fogta a zsidó népet. Isten Mózes vezetésével kihozta őket Egyiptomból, és pusztai vándorlásuk során eljutottak a Sínai hegyhez. Itt Isten így szólt Mózesen keresztül a néphez: 

Mózes fölment Istenhez, az ÚR pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákob házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak: Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. Papok királysága és szent népem lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak. (Kiv 19,3-6 RUF)

Itt Isten újra azt mondja, hogy valamennyi nép közül Izraelt választja. Egyrészt arra, hogy Izrael a sajátja legyen: a nagybecsű tulajdona, különleges kincse. Másrészt azért, hogy papok királysága legyen: egy neki elkülönített, megszentelt nép, akik Előtte állnak és szolgálnak Neki.

Isten szeretete és hűsége

Hiszen te Istenednek, az ÚRnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az ÚR valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy. Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az ÚR, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között –, hanem azért, mert szeret benneteket az ÚR, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az ÚR erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből. (MTörv 7,6-8)

Fontos megértenünk Isten akaratát Izraellel kapcsolatban. Az Ő szuverén döntése volt, hogy éppen Izraelt választotta ki, hogy szövetséget kötött vele és ragaszkodik hozzá, mert örök hűséggel szereti. Kedvesének és szeme fényének nevezi. 

Ezért rendszeresen imádkozunk, hogy Izrael identitásának teljességében járjon, és méltón éljen elhívásához, mint Isten választott népe.

Tags