Istennek kezdettől fogva az a vágya, hogy az emberrel legyen. Ő találkozni akar, kapcsolatot akar. Már az Éden kertben is így volt ez. Az alkony hűs szellőjében járt Isten és szólította az embert. Majd Izrael történetén keresztül is ez köszön vissza, kihozza a népet Egyiptomból, hogy közöttük lakjon. Van amikor Isten vágya – hogy az emberrel legyen – találkozik az emberével, hogy Istennel legyen. Egy ilyen személy, akit ez megragadott, Mózes, aki azt mondta az Úrnak, hogy ha a jelenléte nem megy velük, amikor kiviszi őket Egyiptomból, akkor inkább ne is vigye őket sehova. Mózes ennyire ragaszkodott Isten közelségéhez (Kiv 33). Ebben hozzá hasonló ember volt Dávid, aki gondolt egyet és elhatározzta, hogy addig nem nyugszik, ameddig helyet nem talál Isten hajlékának (Zsolt 132). Ezek az emberek, Mózes és Dávid ezen szavaik és tetteik alapján úgy tűnik, megértettek valamit az Úr szívének vágyáról: Ő velünk akar lenni! Ezt az álmát fejezi ki számos alkalommal. 

Izráel fiai között fogok lakni, és Istenük leszek. És megtudják, hogy én, az ÚR vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, hogy közöttük lakozzam én, az ÚR, az ő Istenük. (2 Móz 29,45-46)

Isten kiválasztotta Izraelt, hogy egészen közel legyen az emberhez. Kiválasztott egy népet, hogy közöttük lakjon. Még a fogságból is kihozta Egyiptomból, egyszerűen azért, hogy vele legyen, hogy közöttük legyen. Isten ezen vágya olyan erős, hogy arra is hajlandó volt, hogy emberré legyen, hogy az emberek között lakjon. Az Úr jobban akar a népével lenni, a népe között élni és közösséget vállalni vele, mint bármi mást. Gondolj bele: ha Ő, aki Istenként bármit megtehet, mégis azt választotta, hogy emberré legyen ebben kell, hogy legyen valami! Ő testté lett, és közöttük lakott. (v.ö. Jn 1,14) Még a neve is – Immanuel – azt jelenti: velünk az Isten. (Mt 1,23; Iz 7,14)

Szukkot 

Szukkot, más nevén a sátoros ünnep, vagy lombsátrak ünnepe is éppen erről szól: Isten vágyáról, hogy a népével lakjon. Ez az egyik Isten által parancsolt ünnep, ami a Leviták 23-ban szerepel.  

Mondd meg Izráel fiainak: Ugyanennek a hetedik hónapnak a tizenötödik napján kezdődjék az ÚRnak a hét napig tartó lombsátrak ünnepe. (Leviták 23,34)

Mintha Isten azt akarná mondani: Srácok, ez nekem annyira fontos, akarom, hogy emlékezzetek erre, nem akarom hogy elfelejtsétek, ezért egy egész hetes ünnepet rendelek el, minden évben, hogy ünnepeljetek, emlékezzetek erre és találkozzatok velem. 

Ez az ünnep az egyike azoknak az ünnepeknek, amikor Isten arra hívja népét, hogy gyűljenek össze az ő jelenlétében (a Leviták 23. fejezetében több ilyen ünnep is van). Ezalatt az ünnep alatt minden zsidó családonként lombsátrat készít, és abban lakik (legalább az étkezések idejére) ezzel megemlékezve arról az időről amikor az Úr kihozta őket Egyiptomból, sátorban lakatta őket és Ő maga velük lakott. (lásd Leviták 23,42-43). Ez egy örömteli őszi ünnep, hálát adnak az Úrnak a föld terméséért és emlékeznek Isten gondoskodására, amikor a szolgaságból a szabadságra vezette őket és a pusztában vándoroltak. Amikor az Úr jelenléte (nappal felhő, éjjel tűzoszlop képében) elindult, akkor a nép is szedte a sátorfáját és ment utána. 

Nem csak Izraelnek szól 

Igen, az Úr Izraellel akart lenni, de mi a helyzet a többi nemzettel? A szukkot, vagy sátoros ünnep nem csak Izraelnek szól, hanem minden nemzetnek. (ld. 5Mózes 31,12) Izrael még a közötte lévő jövevényeket, a többi népet is hívatott, hogy bevonja ebbe az ünnepbe. Jézus megnyitotta az utat, hogy a nemzetek is és nem csak Izrael bekapcsolódhassanak megváltó tervébe, az Ő testébe és Országa építésébe (ld. Efezusi levél 3,6). 

A szukkot egy olyan ünnep, amit az Egyház Jézus második eljövetele után is ünnepelni fog. Nem csak Izrael, hanem minden nemzet hívatott az Úrral sátorozni! Ez olyannyira komoly meghívás, hogy Zakariás könyvének 14. fejezetében, ahol az utolsó napok és Jézus eljövetelének kontextusában beszél a szukkotról, azt mondja, hogy még azok a népek maradéka is, amelyek Jeruzsálemre támadtak, fel fognak menni Jeruzsálembe, hogy megünnepeljék a lombsátrak ünnepét! Amelyik nép pedig nem megy fel, hogy leboruljon a Király, a Seregek Ura előtt, az nem kap esőt! (Zak 14,16-17) 

Várjuk, amikor Jézus újra eljön dicsőségben. A Jelenések könyve így beszél erről az elkövetkezendő időről:

Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük. (Jel 21,3 RUF)

Nézzétek! Isten sátora az emberekkel van! Ezt mondja ez az egetrengető hang a trón felől. Isten közöttünk akar lakni és ezért ez meg is fog történni. Eljön és velünk marad. Maga Isten lesz velünk, személyesen! Micsoda megtiszteltetés! Ez a vágy ég a szívében; várja, hogy velünk legyen, és mi pedig az Ő népei leszünk.