Falaidra, Jeruzsálem őröket rendeltem

Falaidra, Jeruzsálem őröket állítottam


Előzőleg azt néztük meg, milyen szerepe van Izraelnek Isten jövőbeli terveiben. De hogyan váltja ezt Isten aprópénzre, konkrétumokra?

Isten elképzelése Jeruzsálemről

Sion miatt nem hallgathatok, és Jeruzsálem miatt nem nyugodhatom, míg elő nem jön igazsága, mint a fény, és szabadítása, mint fáklya, fel nem gyullad. (Iz 62,1)

Isten elhatározta: nem fogok hallgatni, nem fogok nyugodni, ameddig Jeruzsálem igazsága és szabadulása fel nem ragyog. Ő elkötelezte magát Jeruzsálem mellett. Addig fogja az kimondani életet adó, szerető szavait és vigyázni Jeruzsálem fölött, ameddig az olyan nem lesz, amilyennek megálmodta.

Nem mondanak többé téged elhagyottnak, és országodat nem mondják többé pusztaságnak; hanem így neveznek téged: »Kedvem telik benne« [hepzibah], és országodat: »Férjes asszony« [beulah]; mert kedvét találja benned az Úr, és országod férjhez megy. (Iz 62,4)

Isten így tekint Izraelre mint gyönyörűséges menyasszonyra - már most, éretlenségében és felkészületlenségében is tetszik neki, de látja a sztori végét is, hogy milyen szép lesz. Az Ő szava teremtő szó, “létre hívja a nem-létezőket, hogy létezzenek” (Róm 4,17), meglévőként szólítja elő azt, ami még nincs.

Jézus ugyanilyen módon látja az egyházat, mint Izraelt: gyönyörű menyasszonyaként. Ez az identitás, hogy a menyasszonya vagyunk és ez a tudat, hogy Ő gyönyörködik bennünk, bátorrá tesz és képessé arra, hogy érett partnerségben járjunk Vele, s legyünk olyan állhatatosak a közbenjárásban, mint az őrök Jeruzsálem falán.

Őrök elhívása

​​Falaidra, Jeruzsálem, őröket rendeltem; egész nap és egész éjjel, sohase hallgassanak! Akik az Urat emlékeztetitek, ne legyen nyugtotok; és ne hagyjatok nyugtot neki, míg helyre nem állítja Jeruzsálemet, és dicsőséggé nem teszi a földön! (Iz 62,6-7)

Isten őröket állít, hogy Jeruzsálem profetikus rendeltetése biztosan beteljesüljön. Érdékes, hogy Ő az, aki az őröket a falra állítja. Azért vagyunk itt, mert Ő ide állított. Azért vannak ma egyre többen világszerte, akiknek ez a fő elhívásuk és szolgálatuk: hogy Előtte álljanak, imádják Őt és közbenjárjanak az Ő akaratának beteljesedéséért Izraellel és a világgal kapcsolatban – mert Ő épp most őröket állít a falra.

Az őrök dolga, hogy ne nyugodjanak – azaz ne legyenek némák, inaktívak, alvók –, ahogy Ő sem nyugszik. Arra hív, hogy emeljük fel a hangunkat. Nem hallgathatunk, ahogy Ő sem hallgat: hanem mondjuk, sőt énekeljük vissza neki a szavait, ígéreteit, terveit Jeruzsálemmel és Izraellel kapcsolatban, emlékeztetve Őt. Nem hagyhatunk nyugtot neki, amíg Jeruzsálemet az Ő dícséretévé nem teszi.

Ezért imádkozunk rendszeresen Izraelért, hogy ragyogjon fel, legyen Isten dícséretévé és a zsidó nép járjon identitásának teljességében, mint akit Jézus annyira szenvedélyesen szeret, mint vőlegény a menyasszonyt.